Szeretem az életrajzokat, könyvben és filmen is. A Camille Claudel című filmet néztem, amiben Juliette Binoche egy csodálatosan szép kendőt viselt, és azonnal tudtam, hogy ilyet kell csinálnom, legalábbis hasonlót.

  Az újévi tervek listáját nem szerettem volna nagyon elaprózni, a leglényegesebb pontokat foglaltam össze, csupán iránytűként, van még sok dolog amit elterveztem, például külön fejezet lehetne, hogy idén sokkal többet szeretnék a gyerekeknek alkotni, megvalósítani a régebbi ígéreteket. 

  Volt például egy cica, ami szintén nem tegnap készült, de nem volt ruhája. Hát ez már tényleg fontos volt, ezt nem lehetett tovább halogatni, így varrtam neki egy ruhát egy kidobásra ítélt ingből.

  Átgondolni valamit, megtervezni a munkafolyamat szerves része, vagy legalábbis az kéne, hogy legyen. Így hát én is leültem, hogy leírjam néhány tervemet erre az évre. A blogot is ezzel a szándékkal indítottam el, hogy jobban rálássak az életemnek erre a részére, összefésülve a szétfutó szálakat.

  Az irány ugyanaz marad, szabad alkotás. Ehhez közelebb kerültem, mert végre lesz egy pici MŰHELYem, ami most fejlesztés alatt áll, szerintem valami ilyesmi lesz ha belakom:

        Nagyjából van is egy listám mi mindennel szeretnék foglalkozni idén:

       KÖTÉS-HORGOLÁS

1. sapka
2. nyakmelegítő
3. kendő
4. ujjatlan kesztyű
5. táska

  Arra a kétségbeesésre amikor valaki úgy jön haza, hogy elhagyta a fél kesztyűjét, eltűnt a sapkája csak azt az egyik életre szóló tanácsomat szoktam elővenni, hogy tapasztalatból mondom, legyen több sapkátok és kesztyűtök mindig. Szeretnék nekik sok-sok sapkát kötni - kesztyűt is jó lenne-, hogy ez sose okozzon aggodalmat. Persze izgulok azért, és sajnálom, ha egy-egy darab örökre eltűnik, de helyet ad esetleg egy újnak.

Búcsú a 2018-as évtől, amelyben elkezdtem blogot írni, képletesen és gyakorlatilag is újra felvettem a fonalat. Remélem sok fejlődést hoz 2019, kézműves kalandokat.

Boldog Új Évet!

Sapka Drops minta: Bluebeard,    fonal: Drops Nepal, a pom-pom vegyes.

  Látogatóba menni egy kedves, régi házikóba aminek a kertjében madarak élnek, az öreg fákon mókus ugrál, a bokrokon ünnepi fények vezetnek az ajtóig, meleg étel és ital fogad, a gyerekek karácsonyfa mellett játszanak míg mások fontos dolgokat beszélnek át, miközben a táska a székre téve eszembe juttatja, igen ez is elkészült, hordom, örülök neki, jó megfogni, szeretek belenézni amikor kiveszek vagy éppen beleteszek valamit, velem van akkor is amikor korán reggel iskolába megyünk, hazafelé bevásárolok és most is itt van a székre téve, szinesíti a napjaimat,  a szürke télieket, amelyek mindig egyre sötétebbek lesznek, aztán nagyon lassan egyre világosabbak, de csak nagyon lassan, és én szeretem a sötét téli napokat, jó ilyenkor látogatóba menni.

  Egy papírdobozban volt régóta. Most, pakolás közben került elő váratlanul. Az első rongybaba amit készítettem. Lehet, hogy első, de biztosan nem az utolsó. Amikor megjelent havat hozott magával, hócsillagokat és jégvirágot.

  Gyorsan gazdára lelt, azóta táncol, kecsesen meghajol, ide-oda emelgeti a karjait, lábait és szórja a tél varázsát.

  Tulajdonképpen a Műhelybe szerettem volna polcot a falra. Körülnéztem mi van itthon, akad-e olyan ami használható erre a célra. Van kidobásra szánt általunk megmentett darab, de ezt például vettük, nagyon csúnyán van lefestve, de jól használható méretei vannak.

  Annyira hirtelen jött az adventi első gyertyagyújtás, szinte váratlanul lett december és tél. Olyan sokáig volt meleg, azt hiszem ez is oka annak, hogy nagyon el vagyok csúszva a karácsonyi készülődéssel. Most csak egyszerűen kicseréltem a tavalyi(!) koszorún a gyertyákat. Emiatt szomorú voltam, mert nagyon szeretek koszorút készíteni, de be kellett látnom, hogy idén ennek hamarabb kellett volna nekilátnom. 

  Valamit mégis készítettem hozzá. Szeretem, ha nem kell keresgélni a gyufát gyertyagyújtásnál, ezért a koszorú közepére szoktam helyezni. Viszont nem kapni szép gyufákat, ezért átalakítottam párat. Kerestem szép papírt, amit méretre vágtam és ráragasztottam a gyufásdobozokra. Néhány hópehely is előkerült, ha már igazi nem esett - még.

  Egy otthon folyamatosan formálódik, az a jó ha mindig hozzáalakíthatjuk az igényeinkhez. A mostani lakásunkban - bár még nem sikerült teljesen belakni - nagyon szeretem, hogy végre elegendő életteret nyújt. Itt arra gondolok, hogy lehetőség van új funkciókat adni a helyiségeknek. A néhai cselédszobát mindenes- és gardróbszobaként terveztük használni, ahol azért elfér még az egyik sarokban a varrógépem is. Hát igen, ez így is volt, de miközben a fonalaim, az anyagos dobozaim, a mindenféle kreatív cuccaim szépen lassan beborították a hálószoba sarkait, az alapanyagok csak gyarapodtak, nekem pedig kényelmetlen volt, hogy a nagy ebédlőasztalon nem lehet állandóan szabni, akkor rájöttem, hogy nekem egy Műhelyre van szükségem! Ez azért nem volt egészen újdonság, de valamiért nyilvánvaló sem. Még sohasem volt műhelyem és azt hiszem azért nem láttam itt a lehetőségét sem, mert idáig akkora luxusnak tűnt számomra, hogy egyszerűen gondolni sem mertem rá.

  Valamikor, nagyon régen - a saját fizetésemből - vettem egy használt ipari varrógépet, ami költözött velem albérletből albérletbe. Egészen addig, amíg be nem költöztünk az első picike lakásunkba és a helyét el nem foglalta egy kiságy. Egyszerűen nem volt helye, így a következő tíz évét egy fészerben töltötte nagyon távol tőlem. Persze hiányzott, ezért nagyon örültem annak, hogy  egy nagyobb lakásba visszajöhet. Száraz helyen volt ugyan, de a por, a sok-sok generációnyi egércsaláddal való együttélés nem tett jót neki, ez látszott rajta, úgyhogy miután hazaszállítottuk szerelőt hívtam hozzá. Kiderült, hogy ki kell az egész gépfejet tisztítani, a motorja tönkrement, sok fontos alkatrészt szétmart az egérvizelet. A borsos számla ellenére a felújítás mellett döntöttem. Nem volt olcsó mulatság, de még így is kevesebbe került, mint egy új gép és miért kéne rozsdatelepre kerülnie az egyébként hibátlan szerkezetnek? A felújítás után pedig egy új gépet kaptam vissza, amivel öröm dolgozni.

  Miután kifestettem a hálót, a gardróbszekrényeket átvittük - megtalálták a helyüket - eldöntöttem , hogy a kis cselédszobát Műhellyé alakítom. 

 Valamikor észrevettem, hogy  a mesékben is kézimunkáznak a szereplők. Olyasmiket csinálnak, amiket én is nagyon szeretek. Van aki sálat köt: