Nekem ez is kézműves tevékenység, különösen ha én csinálom. Mostanában sok rémtörténetet olvastam hallottam borzalmas kivitelezőkről, "szakemberekről", ezen a beavatáson én is túl vagyok, a felújítandó lakásunk még közel sincs készen, de volt egy pont amikor már funkcionáltak a legfontosabb dolgok, amikor azt mondtam, jó akkor talán jobban járunk, ha inkább én folytatom. Ahogy tudom.

 Nem mondom, hogy egyszerű, de nagy könnyebbség, hogy csak magamra haragudhatok, ha valami nem úgy alakul ahogyan elképzeltem. Közben nagy tanítás az elengedésről és az elfogadásról is.

 Amikor megvettük a lakást, majdnem minden helyiségben koszos, elöregedett tapéta volt a falakon. Ezek eltávolítását és a tisztasági festést  szobafestőre bíztuk. A mennyezet fehérre lett festve, a falakhoz pedig kikevertünk egy nagyon finom, krémesen szürke árnyalatot. Feltetettünk egy keskeny díszlécet is, ami valahogy hiányzott és azért is, mert azt gondoltam ez később megkönnyíti  majd a festést, ha más színt szeretnék a falakra. Egy semleges alapot szerettem volna, úgy általában a lakásban, időt hagyni, hogy kialakulhassanak a dolgok.

 A nagy semlegességben egy idő után nagyon elkezdtek hiányozni a színek. Tavaly nyáron hirtelen felindulásból - a 40 fokos kánikulában - átfestettem a konyhát és a gyerekszobát. Nagyon elégedett volt vele itthon mindenki. A legnagyobb öröm az, amikor valami mindannyiunknak tetszik. ( És még a barátainknak is.)

 Az idei nyáron a hálószobát szerettem volna felújítani. Kis csúszással ugyan, de végül sikerült kifestenem. De hogy is kezdődött?

 A háló helyén eredetileg  konyha volt, az egészet újra kellett vakolni, a friss vakolatok pedig idővel repedeznek, ez nálunk sem volt másként.

  Ezt a kendőt tavasszal készítettem, de ehhez az évhez tartozik, ráadásul most került újra elő, hogy beköszöntött az ősz. Szintén egy klasszikus amit egyszerűen nem lehet kihagyni, legalábbis nekem régi vágyam volt egy színes, nagyimintás kendő.

Vannak ezek a már klasszikusnak mondható ötletek, amelyek annyira kézenfekvőek, sok ilyen egyszerű dolog van amit még sohasem próbáltam ki, mint ez is. Már hónapokkal ezelőtt elkészült, de a szeptemberhez és az iskolakezdéshez nagyon aktuális, úgyhogy most írok róla.

Próbálom a gyerekszobát - is - praktikusabbá tenni, az íróasztal környéke különösen fontos, hogy jól működjön. Jó,ha az íróasztalon minnél kevesebb dolog van, ezért megvettem egy fém, házikó formájú, falra függeszthető tárolót, aminek két keskeny kis polca van. A polcok méretei eléggé korlátozottak, eltelt egy kis idő, amíg rájöttem, hogy egy bizonyos méretű konzerves doboz lesz hozzá a megfelelő megoldás. A jó öreg konzerves doboz tényleg nagyon jó ceruzatartó, hogy kicsit finomabb legyen tapétával borítottam be őket. Több sorozat is készült végül, különböző méretűek is, mert irodába is tökéletesek. Az íróasztal fölött pedig kéznél vannak így a tollak, ceruzák. 

Kisebbik fiam most kezdi az iskolát, egy tárolót kellett készíteni, amiben mindenféle számoláshoz szükséges dolgot fognak tartani. Megadták, hogy mekkora legyen és mivel töltsük meg.  Gázgyújtó méretű gyufásdobozokból készült,  összeragasztottam a hat dobozt, majd maradék tapétával vontam be, ettől szerintem erősebb  is. Magamtól nem biztos, hogy csináltam volna ilyesmit, de nagy sikere lett itthon és a nagyobbik fiam is szeretne ilyet az apró, speciális legóelemeknek - például. De tényleg jó másra is,  a mindenféle kincseknek is megfelelő tároló.

Amikor ez a vízmintás anyag a kezembe került, rögtön azt gondoltam strandtáska szeretne lenni. Bár nem vagyok oda a vízparti nyaralásokért, a gyerekek miatt mégis mindig eljön az ideje, és hát a víz azért gyönyörű és  őselem, én pedig közben kicsit próbálom arrébb tolni a komfortzónám határait. Strandtáskát pedig még úgy sem csináltam magamnak eddig. Valamilyen kellemes tapintású műanyag - ez esetben előny -, a béleléshez is ezt használtam, így végülis kifordítható is lehetne, de valahogy azt sosem csinálom. Egy egyszerű szövött műanyag heveder a füle és  kapott egy belső zsebet is. Minden belefér kényelmesen amire szükség lehet a parton. Volt a Balatonnál, ahol hattyúkkal találkozott, végül pedig megmutattam neki a tengert.

Perzselő hőség. Tombol a nyár. Augusztus van, mégis eszembe jutott az ősz ennek a selyembársony anyagnak a színeiről. Hetek óta a fejemben volt már ez a táska, az egyik oldala csak barna, a másik hasonló, de más, megjelennek a színek. Geometrikus mintájú bélés, belső zseb, széles, kényelmes bőr fülekkel. Azért a hűvös fürdőben fotózva.

Régi adósság ez is. Mert szerintem már tavaly megígértem a nagyobbik fiamnak, hogy csinálok neki egy pénztárcát a táborba. Mivel az idei tábor is közeleg, a horgolásban pedig még úgyis benne voltam, úgy döntöttem, hogy akkor horgolni fogom. Elővettem - az egyik - hímzőfonalas dobozt és kiválogattam a vastagabb pamutokat, ezeket 2-es horgolótűvel remekül lehet horgolásra is használni.

Nem is akartam most táskát horgolni. Csak éppen akció volt a pamut fonalakra és sajnos, ezt sosem bírom ki. Valamiért szükségesnek érzem a fonalkészletek gyarapítását. Természetesen azért, hogy majd legyen mihez nyúlni, ha szeretnék valamit elkészíteni. Ezzel meg is nyugodtam, de nem teljesen. Lelkiismereti okokból elővettem a tavalyi pink fonalat, amiből eredetileg nyári pulóvert szerettem volna, de most úgy éreztem ez a szín mégis sok lenne pulóverként - még nekem is. 

A komód festése után vágytam egy kis horgolásra, valami egyszerűre. A táska egyszerű. Mivel úgyis játszótéri találka volt megbeszélve be is készítettem a fonalat. Azt is megfogadtam nemrég, hogy kézimunkázásra fogom használni a játszótéren töltött időt. Legalábbis megpróbálom... Most működött, szépen haladtam. Először tényleg egy olyan ringyi-rongyi horgolásra gondoltam, hálószerű, felkapós szatyorkára, de végül tömörebb  és komolyabb lett. Minden közben alakult, az is, hogy ha már ennyit dolgoztam vele, mégis tovább fogja bírni, ha bebélelem. Így kapott egy belső zsebet is, a pántokat pedig ripszszalaggal erősítettem meg.

Tegnap későn  értünk haza a barátainkkal töltött nyáresti kerti borozgatásból és reggel hitetlenkedve álltam az üres kávésdoboz fölött, hiszen nemrég még több kilónyi kávé volt a kamrában. Nemrég. Úgyhogy fogtam a legújabb horgolt táskámat és elvittem kávézni. (Nagyon kényelmes.)

Vagyis kettő. Folytatódik a bútorfestés és a következő feladat egy régi komód rendbetétele volt. Már javában ezen gondolkodtam amikor megláttam ezt a másik komódot:

Néhány éve, amikor egy kislakásból a mostani nagyobba költöztünk azzal - is - szembesültünk, hogy egyszerűen nincs elegendő bútorunk. Az előző lakásban beépített szekrényeink voltak amik persze maradtak és az éppen fele akkora lakásban a bútor is jóval kevesebb volt. Bebútorozni egy nagyobb lakást szinte a nulláról nem kis feladat. Egyáltalán otthont teremteni, mert a kettő nem is ugyanaz. ( A felújításról nem, nem, nem akarok beszélni...)

Nálunk ez még mindig zajlik, mármint a bebútorozás és az otthonteremtés is. Egy kisebb méretű asztalt is már régóta kerestünk, szeretjük a régi bútorokat és megfigyeltem valami vonzódást a népi bútorok irányába. Mivel az idő nyoma, kopottság, kisebb hibák, tökéletlenség még vonz is minket, néha hajlamosak vagyunk mindenféle sz@rt is összevásárolni. Utóbbi leginkább otthon derül ki... 

Nem baj, ha valami nem tökéletes, egy kis festék csodákat tud művelni. Sőt, néha még jobb is ha hozzá lehet  nyúlni. Ezzel az asztallal is így volt, tetszett a formája, mérete, a festése ennek sem, nagyon ronda volt a koptatása és bár a színével nem volt nagy probléma, azért ha lefestem akkor nem sötétzöld lesz.